Nyitólap
Bunyevácok ...
    ...nem horvátul
       beszélnek
    ...nem horvátok
Bizottsági tájékoztató
Pro és contra
Nyelv+szótár
Vers zene kolo
Népszokások
Szótár
Családnevek
Neves bunyevácok
Történelem
Származás, őshaza
1848-49.
TRIANON
KÁDÁR & TITÓ
Aláírásgyűjtés
Könyvek, újságok
Kisebbségi jogok
Tudomány MTA
Holokauszt
Támogatók
Vendégkönyv
Etnobiznisz
Sajtónak
Kapcsolat
 A bunyevác nemzetiség magyarországi ismételet elismerését célul tűző népi kezdeményezést támogató munkájából részleteiben idéztük Délvidéki S. Atilla történészt. Alább következnek vendégkönyvéből a "bunyevác" kulcsszót tartalmazó írások:

Vendégkönyv


cím­zett Dél­vi­dé­kia       dá­tum 2010. már­ci­us 20. 16:29      tárgy Bu­nye­vá­cok


Tisz­telt Dél­vi­dé­ki S. At­ti­la!

Mi­köz­ben a “Bu­nye­vác ho­lo­ka­uszt" és "Kis­né­pek a nagy­hor­vát nem­zet­esz­me ör­vé­nyé­ben" cí­mű, vi­szony­lag rö­vid ún. ta­nul­má­nya­it ol­vas­tam, őszin­tén meg­val­lom, az adott pil­la­nat­ban nem tud­tam hogy el­sír­jam vagy el­ne­ves­sem-e ma­gam. Az Ön ál­tal ír­tak kap­csán a lel­ki­is­me­re­tem, be­csü­le­tem és igaz­ság­ér­ze­tem ha­rang­jai egy­szer­re kon­dul­tak meg ben­nem, ami egyút­tal he­ves til­ta­ko­zá­so­mat je­len­ti.

Csak rö­vi­den tisz­tá­zom, nincs sem­mi ba­jom vagy rossz szán­dé­kom bár­mi­lyem nem­ze­ti iden­ti­tás­sal, így vég­ső so­ron az Ön ál­tal han­goz­ta­tott, önál­ló bu­nye­vác nem­zet­tel sem, ki­vé­ve ha Ön et­től el­té­rő­en gon­dol­ko­dik és má­sok, ez eset­ben a hor­vát nem­zet és an­nak bu­nye­vác nép­cso­port­já­nak be­mocs­ko­lá­sá­val, le­já­ra­tá­sá­val kí­ván va­la­mit bi­zo­nyí­ta­ni vagy el­ér­ni.
Az em­lí­tett ún. ta­nul­má­nya­i­ban több he­lyen té­ve­sek vagy va­lót­la­nok az ál­lí­tá­sai, ezek­nek a kvá­zi-té­zi­sek rész­le­te­it per­sze nem tag­lal­ja, egyes sza­va­kat ki­for­gat ere­de­ti ér­tel­me­zé­sé­ből, té­má­já­hoz köz­vet­le­nül nem kap­cso­ló­dó dol­go­kat em­le­get és mind­er­re ala­poz­za, ez­zel bi­zony­gat­ja a bu­nye­vá­cok önál­ló nem­ze­ti lé­tét.

Ne­vet­sé­ges és egy­ben szo­mo­rú hogy írá­sai fő­vo­na­lán ha­lad­va foly­ton „nagy­hor­vát esz­mé­re” hi­vat­ko­zik, mely­ről konk­ré­tum­ként csu­pán Jan Slo­ta egyik, so­vi­nisz­ta ki­je­le­len­té­sé­hez va­ló ha­son­la­tát tud­ja fel­hoz­ni. Nem utol­só sor­ban, egy ko­moly, re­le­váns ta­nul­mány­hoz ele­ged­he­tet­len az iro­dal­mi és for­rás­jegy­zék mel­lék­le­te, ami eb­ben az eset­ben tel­je­sen hi­ány­zik.
Ked­ves Dél­vi­dé­ki úr, ne­kem mind­ez sem­mi­lyen tör­té­net­írói pro­fesszi­o­na­liz­mus­ra és jó­in­du­la­tú te­vé­keny­ség­re sem vall, ami­hez csak annyit kell még fel­em­lí­te­ni és hoz­zá­fűz­ni hogy a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia is ki­mond­ta Ön­nek ne­ga­tív ál­lás­fog­la­lá­sát a té­má­val kap­cso­lat­ban.

Ha vé­let­le­nül Hor­vát­or­szág­ban, Dal­má­ci­á­ban jár nya­ral­ni, le­gyen olyan szí­ves el­ma­gya­ráz­ni és vi­lá­gos­sá ten­ni az ott élő em­be­rek­nek is, hogy az ő nem­ze­ti iden­ti­tá­suk meg­ala­po­zat­lan, mert hogy ők va­ló­já­ban bu­nye­vá­cul be­szé­lő, ki­ta­lált hor­vá­tok, aki­ket a nagy­hor­vát nem­zet­esz­me kap­zsi­ul asszi­mi­lált, mert Ön ugye, a tisz­telt ku­ta­tá­sa­i­nak e ne­mes „ered­mé­nye­i­vel” vé­del­me­zi a bu­nye­vá­co­kat és a tör­té­nel­mi igaz­sá­got.

Tisz­te­let­tel
Schwarz



Tisz­telt Le­vél­író!

El­né­zést ké­rek a kés­le­ke­dé­sért, de már­ci­us ele­je óta csak ke­vés időm jut le­ve­le­zés­re, az Ön ész­re­vé­te­lei pe­dig hosszabb és ala­po­sabb vá­laszt igé­nyel­nek. Kö­szö­nöm a je­lent­ke­zé­sét s fő­leg a fi­gyel­mez­te­té­sét: a "Bu­nye­vá­cok" ab­lak­ba föl­tett írá­sa­im­ból tény­leg hi­á­nyoz­nak a jegy­ze­tek.

En­nek oka azon­ban nem a ta­nul­má­nya­im alap­ta­lan­sá­ga, ha­nem egye­dül a fi­gyel­met­len­sé­gem. Nem ér­tek az in­for­ma­ti­ká­hoz, az írá­so­kat is más tet­te föl és a jegy­ze­tek el­ma­ra­dá­sa így va­la­hogy el­ke­rül­te a fi­gyel­me­met. Rö­vi­de­sen föl­rak­juk te­hát, a hon­la­pom­ról le­ma­radt jegy­ze­te­ket és hi­vat­ko­zá­so­kat, ké­rem szí­ves tü­rel­mét. Ami pe­dig azt il­le­ti, an­nak va­ló­ban na­gyon örül­nék, ha si­ke­rül­ne meg­kon­dí­ta­nom Ön­ben a lel­ki­is­me­ret, a be­csü­let és az igaz­ság­ér­zet ha­rang­ja­it! Ami­ket ugyan­is most kon­gat, azok­nak - sze­rény vé­le­mé­nyem sze­rint - nem sok kö­zük van az em­lí­tett eré­nyek­hez...

Úgy vé­lem, hogy ez­út­tal tel­je­sen rossz he­lyen és vég­képp ha­mi­san ko­lom­pol­nak a ha­rang­jai. A lel­ki­is­me­ret­fur­da­lá­sa per­sze ért­he­tő len­ne, hi­szen Ön "hagy­ta cser­ben" az őse­it (amennyi­ben Ön is bu­nye­vác szár­ma­zá­sú) - még ha ezt me­rő tá­jé­ko­zat­lan­ság­ból vagy meg­té­vesz­tett­ség­ből is te­szi. Le­het­sé­ges te­hát, hogy a kész­te­té­se is az érin­tett­sé­gé­ből fa­kad. Re­mé­lem, azt azért még­sem gon­dol­ja ko­mo­lyan, hogy bár­kit is mocs­kol­ni kí­vá­nok: ez meg­le­he­tő­sen sér­tő meg­jegy­zés. Fő­leg, hogy Ön en­nek a vád­nak egyet­len kéz­zel­fog­ha­tó in­do­kát vagy alap­ját sem em­lí­ti. S én is sze­ret­ném ak­kor tisz­táz­ni, hogy nincs sem­mi ba­jom a ma­gu­kat hor­vát­nak ér­ző pol­gá­rok azo­nos­ság­tu­da­tá­val, s hogy mind­össze a bu­nye­vá­cok tör­té­nel­mi ala­pok­ra fek­te­tett hor­vát ere­de­té­nek ál­tu­do­má­nyos le­gen­dá­já­val szál­lok vi­tá­ba.

Nos, Ön sze­rint több he­lyen té­ve­sek vagy va­lót­la­nok az ál­lí­tá­sa­im. Rend­ben van, jo­ga van a vé­le­mé­nyé­hez s én tisz­te­lem is az ál­lás­pont­ját - sőt kö­szö­nöm, hogy ezt őszin­tén meg is ír­ta (még ha név­te­le­nül is). Hi­szen ta­lán va­la­hol még iga­za is le­het! Jó len­ne per­sze, ezt a vé­le­mé­nyét né­mi­kép­pen alá is tá­masz­ta­ni. Egyez­sé­get aján­lok Ön­nek: én föl­te­te­tem a ta­nul­má­nya­im jegy­ze­te­it, Ön pe­dig té­te­le­sen meg­je­lö­li és meg is in­do­kol­ja az ál­lí­tó­lag té­ves ál­lí­tá­sa­i­mat. Örül­nék egy épí­tő jel­le­gű esz­me­cse­ré­nek is. Ép­pen ezért nem hall­gat­ha­tom el, hogy már most ki­fo­gá­so­lom a le­ve­lé­nek fel­leng­zős hang­vé­tel­ét és a tár­gyi­la­gos­ság hi­á­nyát. A le­ve­lét ol­vas­ván pél­dá­ul, sok­szor az az ér­zé­sem, hogy én is vá­dol­hat­nám Önt ép­pen azok­kal, amik­kel Ön vá­dol en­gem.

Ne­vet­sé­ges és egy­ben szo­mo­rú, ta­lán még jel­lem­ző is, hogy Ön a nagy­hor­vát esz­me­kör lé­té­re néz­ve pl. mind­össze a Slo­ta-fé­le ha­son­la­to­mat lát­ja a szö­veg­ben. Ho­lott Ön en­gem vá­dol rossz­in­du­lat­tal! Ami ép­pen az Ön szö­ve­gé­ben ér­he­tő tet­ten - nem is pa­za­rol­nék itt most er­re több szót. A már be­ol­vasz­tott nép­tö­meg vé­le­mé­nyé­nek, mint va­la­mi­fé­le "érv­nek" a föl­em­le­ge­té­se, ugyan­csak ar­ra utal, hogy gon­dok van­nak a tu­do­má­nyos hoz­zá­ál­lá­sá­val. Min­den­ki tud­ja ugyan­is, aki csak va­la­me­lyest is fog­lal­ko­zott ki­sebb­ség­ku­ta­tás­sal, hogy ép­pen az asszi­mi­lán­sok­ra a leg­jel­lem­zőbb a be­ol­vasz­tó nem­zet irán­ti ra­jon­gás. Az leg­föl­jebb ké­nyel­mes él­ce­lő­dés le­het te­hát, ami­kor Ön a má­ra már el­hor­vá­to­so­dott dal­má­ci­ai bu­nye­vá­cok mai vé­le­mé­nyét em­le­ge­ti.

Az ő - ál­ta­lá­ban tel­je­sen el­fo­gult - vé­le­ke­dé­sük le­het a leg­utol­só e kér­dés­ben. A 18. szá­za­di vagy még ré­geb­bi bu­nye­vá­cok­nak a hor­vá­tok­ról al­ko­tott vé­le­mé­nyé­vel mi­ért nem ho­za­ko­dik elő? Ja, hogy nem le­het őket már csak úgy meg­kér­dez­ni? Min­den­eset­re, ha Ön vé­let­le­nül a mai Hor­vát­or­szág tör­té­nel­mi te­rü­le­te­in - Dal­má­ci­á­ban - jár, in­kább le­gyen olyan szí­ves el­ma­gya­ráz­ni és vi­lá­gos­sá ten­ni az ot­ta­ni bu­nye­vá­cok­nak, hogy az ő tör­té­ne­ti hor­vát­sá­guk mennyi­re meg­ala­po­zat­lan. Az en­nek el­len­ke­ző­jét ál­lí­tó ál­tu­do­má­nyos lég­vá­rak ugyan­is mi­nő­sí­tett nép­ámí­tás. Azt még sen­ki nem bi­zo­nyí­tot­ta be, hogy a 10-14. szá­za­di sto­káv bu­nye­vá­cok egy és ugyan­azon nép­nek te­kin­tet­ték vol­na ma­gu­kat a csak­áv hor­vá­tok­kal. Ha Ön tud ilyen kút­főt, tár­ja elénk...!

Ön még egy má­sik nagy - és itt im­már egé­szen kéz­zel­fog­ha­tó - té­ve­dés­nek is ál­do­za­ta: szó sincs ugyan­is ar­ról, hogy a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia "ne­ga­tí­van" fo­gad­ta vol­na az ér­ve­i­met. El­né­zést ké­rek, de hon­nan vet­te ezt a csa­csi­sá­got? Ami azt il­le­ti, hom­lo­ke­gye­nest for­dít­va áll a hely­zet: az MTA ép­pen az Ön ál­tal bí­rált (el­ső) ta­nul­má­nyom ha­tá­sá­ra hoz­ta meg 2009-ben a bu­nye­vác nem­ze­ti­ség lé­tét in­dok­ló ha­tá­ro­za­tát. Ott per­sze, a jegy­ze­tek­kel együtt ol­vas­ták. Az MTA (pon­to­sab­ban: Szar­ka Lász­ló) 2006-ban még nem fog­lal­ko­zott az ér­ve­im­mel, ez csak 2008-ban tör­tént meg. Aján­lom te­hát szí­ves fi­gyel­mé­be az MTA 2009. má­jus 12-ei hi­va­ta­los ál­lás­fog­la­lá­sát a bu­nye­vá­cok önál­ló nem­ze­ti­sé­gi lé­té­nek az ügyé­ben, ame­lyet sze­mé­lye­sen az el­nök írt alá.

Itt az ol­vas­ha­tó, hogy „a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia il­le­té­kes szak­ér­tői” sze­rint e kér­dés­ben az „önál­ló nem­ze­ti ki­sebb­ség­gé vá­lás igé­nye kul­túr­tör­té­ne­ti­leg és bi­zo­nyos mér­ték­ben nyel­vi­leg is meg­okol­ha­tó”, még­pe­dig an­nak el­le­né­re, hogy a bu­nye­vá­cok ki­sebb kö­zös­sé­ge­i­ben „be­szélt he­lyi nyel­vek” tu­laj­don­kép­pen azo­no­sak a szer­bek vagy a hor­vá­tok (bos­nyá­kok, mon­te­neg­ró­i­ak, stb.) nyel­vé­vel. Ami a nem­ze­ti ho­va­tar­to­zást il­le­ti, az MTA sze­rint ez „dön­tő­en at­tól függ, hogy a szó­ban for­gó nyel­vek be­szé­lői” mi­nek, mi­lyen nem­ze­ti­sé­gű­nek vall­ják ma­gu­kat. Az Ön fél­re­ve­ze­tett­sé­ge te­hát e te­kin­tet­ben elég nagy. Ha meg­en­ged egy ha­son­la­tot: en­nél már csak ak­kor té­ved­het­ne na­gyob­bat, ha mond­juk az MTA meg­szűn­té­ről ír­na.

Itt vol­na az ide­je, hogy Ön is vé­del­mez­ze a bu­nye­vá­co­kat és a tör­té­nel­mi igaz­sá­got. Ha pe­dig er­re nem len­ne haj­lan­dó, Önök­nek ak­kor is min­den­kép­pen be­le kell nyu­god­ni­uk, hogy a ma­gu­kat (nem hor­vát) bu­nye­vác­nak tar­tó em­be­rek lel­ki­is­me­ret­ének, be­csü­le­té­nek és igaz­ság­ér­zet­ének a ha­rang­jai is vég­re meg­kon­dul­hat­nak - amíg a bu­nye­vá­cok ál­lí­tó­la­gos hor­vát ere­de­té­re néz­ve nin­cse­nek föl­mu­tat­ha­tó kút­fő­ink vagy va­ló­ban tu­do­má­nyos bi­zo­nyí­té­ka­ink. Én egy­sze­rű­en csak tisz­te­let­tel el sze­ret­ném Önt ta­ná­csol­ni at­tól a saj­ná­la­tos és már év­ti­ze­dek óta be­vett té­ve­dés­től, mi­sze­rint a bu­nye­vá­co­kat, so­ká­co­kat, szla­vó­no­kat és ta­lán még a bos­nyá­ko­kat is tör­té­nel­mi táv­la­tok­ban is hor­vát­nak kel­le­ne te­kin­te­ni.

Ez a vissza­ve­tí­tés ugyan­is, csak a nagy­hor­vát nem­zet­esz­me tér­hó­dí­tá­sa ide­jén dí­vott, te­hát dur­ván az 1848-at kö­ve­tő idők­ben és a 20. szá­zad­ban. Ide­jét­múlt el­mé­let­ről van szó, ide­je a tör­té­ne­lem sze­mé­domb­já­ra ke­rül­nie. Ké­rem ír­ja meg te­hát, hol "té­ve­sek vagy va­lót­la­nok" az ál­lí­tá­sa­im, hol kel­le­ne Ön sze­rint e "kvá­zi-té­zi­sek rész­le­te­it" to­vább tag­lal­nom, hol for­ga­tok ki "egyes sza­va­kat" az "ere­de­ti ér­tel­me­zé­sé­ből", és mit is ért "ere­de­ti ér­tel­me­zés" alatt?

Enél­kül ugyan­is lég­vár­épí­té­sen kí­vül, a le­ve­le sem­mi egyéb­re nem al­kal­mas...


Szí­ves üd­vöz­let­tel: Dél­vi­dé­ki S. Atil­la (egy t-vel és két l-lel)


feladó: Vendégkönyv delvidekia.hu címzett: Délvidékia 2010. május 2. 0:05 tárgy: Bunyevácok

Tisztelt Délvidéki S. Atilla!

Mielőtt újabb találgatásokba bocsájtkozna személyem körül, először is hadd mondjam el, hogy lelkiismeretem harangjai valójában akkor kondultak meg, amikor azon töprengtem, hogy szó nélkül hagyjam-e az Ön által leírt rosszindulatú meséket. Feltételezem, hogy ezt Ön is jól tudja, csak válaszában egy kicsit "visszapiszkált" nekem az általam használt, esetleges "fellengzős hangvételért". Ha úgy gondolja, hogy interneten keresztül képes a gondolataimba látni, akkor csak röviden megjegyzem, hogy ez alkalommal nem járt nagy sikerrel. Tehát tisztázzuk le, ami azokat a bizonyos lélekharangokat illeti, azok nem az én "őseim cserbenhagyása", hanem kizárólagosan az Ön ún. tanulmányai miatt kondultak meg.

A hozzám intézett válaszából azt tudtam meg egyebek mellett, hogy a levelem nem volt eléggé tárgyilagos az Ön számára. Én ezt inkább úgy mondanám, hogy a kritikus hozzászólásom nem ment bele a részletekbe, hanem csak a lényegre szorítkozott. Ennek az az oka, hogy az ún. tanulmányai eléggé absztraktul és felületesen íródtak, sokmindenről van bennük szó: pl. Szlavóniáról, asszimilációról, népcsoportokról, népekről, nyelvekről, 1848-ról, Titó-korszakról, Slota tankjaihoz hasonló "nagyhorvát érvekről" stb. Úgy gondoltam nem kevés időbe kerülne mindent külön-külön kielemezni, hogy minek mi a jelentése és hogy minden egyes fogalom hogyan kapcsolódhat a bunyevácokhoz. Írásai jellegénél fogva tehát, csak kis lépésekben tudhatok átfogó elemzést adni, ezért eredetileg is csupán lényegében kívántam személyes nemtetszésemet ismertetni.

Ahogy előzőleg, én most is pontosan megnevezem írásai gerincét, az Ön "nagyhorvát eszméjét", mint olcsó hazugságot, melyre ún. tanulmányai tartalmát és az újkeletű bunyevác nemzetiség történelmét építi. Ön a "nagyhorvát eszme" alatt, már eleve helytelenül definiált délszláv (azon belül, valójában horvát) közösségek, állítólagos asszimilációjának, illetve elhorvátosításának a létét értelmezi. Igazából az, amit Ön e népcsoportokról: a sokácokról, bunyevácokról és a baranyai bosnyákokról ír, az kb. akkora nonszensz mint a nagyromán történészek azon tézise, hogy a csángók és a székelyek "elmagyarosodott románok" lennének. Ne vegye sértésnek, de hitében, bizonygatásában nem marad le akár a nagyromán kollégáitól és én az Ön helyében bizony mélyen elgondolkodnák minden egyes papírra vetett szavamon.

Én azzal érvelek, hogy az általam imént felsorolt horvát népcsoportok egy része, már pár száz éve nemzeti kisebbségként él Magyarországon és jóval kisebb idő óta a milosevicsi Jugoszláviában, illetve ma már Szerbiában (Észak-Vajdaságban). Ezek mellett felemlíthetem az egykori (monarchista majd kommunista) jugoszláv államalakulatot is, melyben hol csupán de iure, hol de facto egyenjogú státusban éltek együtt a többi délszláv néppel. Az általam említett országokkal kapcsolatban, Ön most nyugodtan és bővebben is kifejtheti azt a tézisét, mely szerint "a nagyhorvát nemzeteszme térhódítása idején dívott, tehát durván az 1848-at követő időkben és a 20. században". Kedves Délvidéki úr, pontosan hogyan "hódított teret" pl. Bácskában a bizonyos "nemzeteszme" mikor e regió mindig is Horvátország határain kívül volt? Remélem nem vesztette figyelmén kívül azt, hogy a horvátok ugyanebban az időszakban többnyire államuk egyenjogúságáért, sőt annak puszta fennmaradásáért küzdöttek! Jussonak csak eszébe a jugoszláv bánságok, és a horvát képviselők, köztük Radics István (Stjepan Radić) 1928-as meggyilkolásása a belgrádi országgyűlésben vagy Önnek ezeket nem tanították az Újvidéki Tudományegyetemen? Történelmi tény az, hogy létezésétől fogva, a történelemben először, 1921. és 1939. között, Horvátország semmilyen államszervezeti formában nem létezett Európa térképén! Ön szerint lehet egyszerre államiságért, nemzeti egyenjogúságért harcolni és bizonyos "népeket asszimliálni"? Ez utóbbi feltett kérdésem persze ugyanolyan abszurd, mint az Ön olcsó hazugságai…

Ha asszimilációról beszél úgy látom egy kétes létezésű, markonyi emberen kívül, teljesen érdemtelennek tartja azt a pár ezer bácskait, akiknek a családneve pl. Pletikosić-ból Pletikoszityra, Kolović-ból Kolovicsra vagy Boban-ból Bóbánra stb. változott. Az ún.tanulmányai olyan "körültekintőek", hogy ezt a 19. századi folyamatot, egyszerűen elfelejtették és meg sem említik! Kedves Délvidéki úr, ha Ön professzionális történésznek tartja magát ne szorítkozzon csak a mesebeli "nagyhorvát nemzeteszmére", mert az sajnos nem ismeri sem az "sz", "ty", "cs", "ó" stb, alakú, sem pedig a ciril típusú betűket!

Ha középkori kútfőt akar tőlem hallani, akkor megemlíteném Bíborbanszülett VII. Konstantin bizánci császárt, aki a X. századi, "A birodalom kormányzásáról" (De Administrando Imperio) című művében a VII. században letelepedett horvátokon és szerbeken kívül sokmindenkit emleget, de úgy látszik az Ön bunyevácait idáig még senki sem találta meg. A délszlávokat említő többi, legkorábbi forrással a Diocliai pap évkönyvével, másik nevén Szlávok királyságával (Regnum Sclavorum, XII. század) vagy Spalatói Tamás főesperes Salonai Egyháztörténetével (Historia Salonitana, 1266.) is mindenhol ugyanaz a helyzet, nyoma sincs annak, amit Ön emleget.

Kitérnék a Magyar Tudományos Akadémiára is, melyel kapcsolatban leszögezném, hogy, csakis Öntől vagyok "tévedés áldazatnak" minősítve és sajnos evidens, hogy elhamarkodottan ítélt meg. Az MTA-át említve, én elsősorban annak a 2006. április 11-i állásfoglalására (melyet Ön is említ) gondoltam, melyben világosan a következő olvasható:

"A Magyarországon élő bunyevác közösség nem felel meg mindenben a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésében előírt feltételeknek. A bunyevác népcsoport egyike a magyarországi horvát nemzeti kisebbséget alkotó több, egymástól regionálisan is elkülönülő történeti népcsoportnak. Sem a népcsoport történeti, nyelvi különfejlődése, sem pedig a mai nyelvi helyzete nem indokolja a bunyevác csoport önálló kisebbségi közösségként való elismerését." (Forrás: www.bethlen.hu/.../11.%20A%20magyar%20nemzettudat%20sajátosságai%20és%20dilemmái.ppt - 2010. április 11.) Nos, akkor Önnek ez inkább "csacsiságnak" hangzik, mint negatív állásfoglalásnak?

Utólag olvastam Pálinkás Józsefnek, az MTA elnökének 2009. május 12-én kelt levelének részletét is, melyben felfigyeltem, hogy valóban módosult az MTA álláspontja a bunyevácokkal kapcsolatban. A gyakorlatban, a levél szövegében ez egy kulcsmondatot jelent, mely a nemzeti önérzet elve alapján, egyfajta "kibúvót ad" új nemzetiség elismerésére. Ne haragundjon, de kedves Délvidéki úr, Ön mint történész, az említett állásfoglalásokról miért nem hivatkozik, szakmájához hűen inkább történelmi, a nemzeti önérzetről szóló elv helyett? Mellesleg furcsa módon szintén "elfelejtette" megemlíteni, hogy szerepel más érdekes részlet is ugyanebben az MTA hivatalos állásfoglalásában, mint pl. ez: "A bunyevácok beszélte nyelv szerkezetében azonos a szerbbel és a horváttal, szókincsét tekintve tulajdonképpen horvát." (Forrás: az előző internetes link)

Micsoda tragédia, szóval a horvátok "asszimilálják" a horvát szókincsüket még őrző bunyevácokat!-őszinte részvétem.

Tisztelettel Schwarz (nyugodtan szólíthat a nevemen is)


Tisztelt Schwarz Úr!

Rendben van, legyen Önnek igaza: ami azokat a bizonyos lélekharangokat illeti, azok kizárólagosan az én "ún. tanulmányaim miatt" kondultak meg Önben. A számomra azonban akkor is az én lélekharangjaim a mérvadóak…

Abban viszont igaza van, hogy amit a bunyevácokról írok, az szerkezetileg (de nem lényegileg) kb. azonos a nagyromán történészek állításával, miszerint a csángók és a székelyek "elmagyarosodott románok" lennének. Azzal, hogy ezek az Ön szerint mindössze "elbunyevácosított" horvátok még egyáltalán nem horvátosodtak el - amint azt a jelen állapotok is mutatják! Na de hát vannak elmagyarosodott bunyevácok is és elhorvátosodott magyarok is: én inkább tehát, az ő kézenfekvőbb példájukat állítanám párhuzamba az elhorvátosítás által valóban fenyegetett bunyevácok esetével. Lépjünk viszont most már túl, az efféle példálózásokon, lényegtelen szócsépléseken - és térjünk végre a lényegre.

Azt sohasem állítottam s nem is állítom, miszerint a bunyevácok biztosan nem lehetnének horvát eredetűek. Megtörténhet, hogy ez így van, de ezt akkor előbb be kell bizonyítani. Mivel azonban ilyen bizonyíték nem áll a tudomány rendelkezésére, eleve hamis és áltudományos a beállítás, amely a bunyevácokat horvát történelmi gyökerű népcsoportnak tekinti. Maradjunk csak a rendelkezésünkre álló tények mellett: a bunyevácok nagy része nem horvát népnek tekinti magát s ezt a nemzeti önállóságát nem lehet megkérdőjelezni a történeti források alapján sem. Az viszont, hogy a bunyevácok nem a horvátokból szakadtak-e ki, már egy teljesen más kérdés, és természetesen erre nézve is előbb bizonyítékokat kell fölmutatni ahhoz, hogy igennel válaszolhassunk rá. Bizonyíték híján jelenleg csak annyit mondhatunk, hogy azt nem lehet kizárni, miszerint a bunyevácok esetleg horvát vagy akár normann eredetű népcsoportot alkotnának. Még a horvát eredet sem lenne azonban akadálya annak, hogy ők ma már önálló, nem horvát népnek tekintsék magukat. A kiszakadások, népek különválása szokványos történelmi jelenség, gondoljunk csak az eredetileg orosz ukránokra, az eredetileg bolgár macedónokra, az eredetileg dán norvégokra, stb. A nagyromán történelemmesékhez valóban hasonlatos horvát eredet elmélete tehát legföljebb egy lényegtelen és a bunyevácok nemzeti önállóságára semmilyen tekintetben ki nem ható körülmény lehet...

Ön azzal érvel a bunyevácok horvát eredete mellett, hogy egy részük nemzeti kisebbségként él Magyarországon, illetve a Trianon által elcsatolt Délvidéken. Furcsa, hogy a tény, miszerint a Magyar Királyságban a bunyevácok szabadon megvallhatták a horvátoktól világosan elhatárolt nemzetiségüket, Ön szerint éppen az ő horvát származásukat bizonyítaná. Az Ön többi "érve" is hasonlóan zavaros ok-okozati össze nem függésről tanúskodik. Nem értem, mi gúnyolódni való van pl. azon a történelmi tényen, hogy a nagyhorvát nemzeteszme a 19. század elején kezdett teret hódítani, mégpedig a sok tekintetben kétségbevonható magyar uralom alatt? Attól, hogy pl. a belgiumi vallonok gyakorlatilag mindig is Franciaország határain kívül estek (kivéve a Napóleon alatti pár esztendőt), még vígan a nagyfrancia nemzeteszme hatása alá kerültek, pedig nemzeti (etnikai) szempontból sohasem voltak franciák. Sorolhatnám még a Genf környéki rokonaikat vagy az Olaszországhoz soha sem tartozó szárdokat, a Romániához Trianon előtt sohasem tartozó - és már akkor románosodó - erdélyi magyarokat, stb. Van ilyen: a hivatalos látszat mögött néha éppen az állítólag uralkodó népelem esik erőszakos beolvasztás áldazatául (egy közötte élő másik népcsoportról már nem is beszélve). Nem elsősorban Ön hibáztatható azért, hogy nem ismeri a történelem e részleteit. Nem is olyan könnyű ez, egy nemzeti történetírásában annyira fejletlen sőt, önostorozó nép esetében, mint amilyen a magyar (vagy éppen a szárd, a bunyevác, stb.). Máskülönben én is joggal írhatnám Önnek: remélem nem hagyta figyelmen kívül, hogy a Bécs által izgatott horvátok ugyanebban az időszakban (19. sz.) többnyire államuk Száván - sőt, a Fejérhegyen (Bilo gora) és a Dráván - túl való kiterjesztéséért, és a nekik alávetett területeken élő őslakos szlovénok és magyarok puszta fönnmaradása ellen "küzdöttek"…!

Jussonak csak eszébe a Sztárcsevich Antal által e magyar "uralom" alatt kutyáknak bélyegzett és mindenáron elhorvátosítani próbált maradéki és más magyarok, az eredetileg a Kapellákig (Gvozd-hegységig) terjedő történelmi Szlavónország és az a történelmi tény, hogy még ez a Horvátországhoz korábban soha sem tartozó magyar tartomány is északon csupán Körös megyéig terjedt! S igen, bizonyos történelmi-politikai viszonyok között igenis lehetett egyszerre harcolni egy Bécsből alattomban évszázadok óta bontott és rombolt Magyarország ellenében, egy mértéktelenül kiterjesztett Nagy-Horvátország (az ún. Horvát-Tótország) állami és nemzeti egyenjogúságáért, valamint - különösen 1945 után - bizonyos katolikus délszláv népeket még Magyarország belsejében is elhorvátosítani. Ha azonban Önnek ez egyszerűen "abszurd", és csak az én "olcsó hazugságaim" egyike - hát, legyen boldog a véleményével. Nem tudom továbbá kitalálni, hogy miért is tartanám én Ön szerint "teljesen érdemtelennek" azt "a pár ezer bácskait, akiknek a családneve pl. Pletikosić-ból Pletikoszityra, Kolović-ból Kolovicsra vagy Boban-ból Bóbánra stb. változott" s hogy mit is kíván ezzel bizonyítani. Azt sem értem (remélem, Ön igen), hogy mi köze lehet a horvátoknak az "sz", "ty", "cs", "ó" stb. alakú, vagy pedig a cirill betűkhöz? Ha csak a cirill írású szerb nevek magyar átírására céloz, (horvát vagy bunyevác neveket sohasem írok át magyarra, hacsak nincs történelmi magyar névváltozat is), gondolom azt Ön is tudja, hogy a helyesírási szabályzatunk világosan kimondja, miszerint a cirill írású nyelvekből átvett neveket magyar kiejtés szerint kell írnunk.

Ezzel szemben egy "szörnyűséges" (idézet: Spira Gy.) átírási gyakorlat keletkezett Titó alatt, amikor a - külön "jugoszláviai magyar" nemzettudattal kísérletező - önkényuralmi rendszer délvidéki hívei 1956 után semmibe vették a magyar helyesírást. A '60-as évektől kezdve így immár minden szerb nevet és szót horvát átírásban közöltek, még a cirill eredetiből is. Ezt, az időközben Budapesten is mindinkább követett, elpolitizált gyakorlatot volt kénytelen végül is szentesíteni 1978-ban - egyetemes érvénnyel - az MTA Nyelvtudományi Intézete. Az MTA talán így kívánta annak idején semlegesíteni a titóisták által erőltetett magyar-magyar szakadást azon az alapon, hogy a szerbhorvát olyan nem latin betűs nyelv, amelynek van saját átírási hagyománya, szabálya. Csakhogy ehhez a magyarnak éppen semmi köze (hát hiszen az orosznak is van - angol - átírási hagyománya!), másrészt újabb két évtizede már, hogy a két (három-négy) nép és nyelv - százezrek élete árán - különvált. "A latin és cirill ábécét egyaránt használó szerb nyelv neveit azonban átírhatjuk" - fogalmaz tehát 1996-ban már, a 2005-ben újabb kiadásban Grétsy László és Kemény Gábor által átszerkesztett Nyelvművelő kéziszótár, az "idegen nevek átírása" címszó első bekezdésében! Az anyaországban ez a névátírás így ma már általános (Gyingyics, Milosevics stb.). Szerbia nyelvhasználati törvénye ugyanis időközben cirill betűsnek nyilvánította 1990-ben a szerb nyelvet, s kimondja, hogy "a Szerb SZK közmegbízatást végző állami szerveiben cirill betűs írás használandó". Lássuk be: a szerbség cirill írásúnak tekinti a nyelvét - mint mindig. Sokan viszont a rossz szokás rabjaivá lettek. Legyen annyi tisztelet bennünk a szerbség iránt, a trianoni határokon innen és túl is, mint amennyi a magyar tömegtájékoztatási eszközökben, az élő gyakorlatban van!

Ami az Ön történelmi kútfőit illeti a bunyevácok állítólagos horvátságának a tekintetében, azok kb. ugyanolyan logikai bukfencek, mint az eddigi "bizonyítékai": Ön szerint miért következik a bunyevácok történelmi nem léte abból, ha Bíborbanszületett Konstantin vagy Spalatói Tamás, esetleg a Duklyai pap nem emlegette a 10-12. századi bunyevácokat? Hiszen kicsiny és a szomszédaitól is nehezen megkülönböztethető népről lévén szó, ez teljesen érthető lenne. Bevallom, még nem tanulmányoztam át ilyen szempontból e történelmi forrásokat, de ha Ön már igen, kérem árulja el, vajon emlegetik-e itt a bosnyákokat, az albánokat, a cincárokat vagy a szlovénokat is? S ha netán valamelyikük kimaradt az említett forrásokból - amit szinte biztosra veszek - , akkor Ön szerint ők sem léteztek? Az MTA-t illetően, minden élcelődése ellenére sem tudok mást mondani, mint amit már írtam: a 2006. április 11-i állásfoglalás még mereven elutasítja a bunyevácok önálló kisebbségi közösségként való elismerését, a 2009. május 12-ei pedig megengedi azt. Legföljebb annyit fűznék még az ide tűzött rosszmájú megjegyzéseihez, hogy Ön furcsa módon "elfelejtette" megemlíteni, miszerint a bunyevácok és a horvátok nyelve közti hasonlóságnak vagy azonosságnak megintcsak éppen semmi köze sincs a bunyevácok nemzeti önállóságának a kérdéséhez - ahogy pl. az írek sem válnak pusztán a nyelvük okán angollá. Avagy: micsoda tragédia, szóval a dánok is "asszimilálnák" a dán szókincsüket még őrző norvégokat? Szóval, nem vicces...

Ön rendszeresen fogalmaz meg a bunyevácok és a személyem ellen elfogult, sértő, és minden alapot nélkülöző rágalmakat ("újkeletű bunyevác nemzetiség", "rosszindulatú mesék"-re épített bunyevác történelem, stb.). A részrehajló és lekezelő észrevételeinek többsége nem csak a horvát-magyar múltnak bunyevácok (bosnyákok, szlavónok, stb.) kapcsán általam érintett tárgyában való tökéletes járatlanságát mutatják; de sajnos azt is, hogy az Ön ködös és sehová sem vezető, önigazoló eszmefuttatásai hadilábon állnak a logikus gondolkodással. Ez egyenes következménye annak, ha indulatból közelítünk meg valamit. Az Ön "bizonyítékai" ráadásul, szerintem semmit érőek (és ezt nem sértésképpen írom). Úgy látom, értelmetlen lenne tehát, a további leveleire is válaszolni. Ez még akkor is így van, ha belőlük megtudhatnám, hogy miféle "olcsó hazugságok" szerzője vagyok én, aki ezek szerint fabatkát sem ért a történetíráshoz. Félreértés ne essék: joga van a téves véleményéhez és a rögeszméihez, álljanak azok bármekkora elvakultság talaján is (legföljebb arra nincs joga, hogy a becsületembe gázoljon velük).

Remélem azonban megérti, ha nem kívánok egy terméketlen és értelmetlen vitát tovább folytatni. Mivel nem hiszem, hogy ez a hozzáállása rövid időn belül megváltozhat, tisztelettel befejezettnek tekintem az Önnel folytatott kínos levelezést. Nem sikerült meggyőznünk egymást. Ezt el kell fogadnunk és tovább kell lépnünk.

Üdvözlettel: Délvidéki S. Atilla


feladó: Vendégkönyv delvidekia.hu címzett: Délvidékia
2010. április 27. 1:10 tárgy: bunyevác-horvát

Schvarz aláíró véleményéhez hadd tegyem hozzá a sajátomat:

Néhány éve szereztem bizonyosságot arról, hogy az én vezetéknevem bunyevác eredetű.

Édesapám sosem állította, hogy horvát vagy más délszláv nemzetiségű a családja, anyanyelvüknek megfelelően magyarnak tartották magukat.(Erről a XIX. század közepétől kezdve van tudomásom.) A milleniumi években az egyesült nagy Horvátországért, annak a monarchiától való függetlenségéért politizáló névrokon Starcevic-pártbeliekkel nem vállalták a közös eszmeiséget.

Magam az utóbbi években az interneten a nevünk eredetét kutatva sok mindent olvashattam e tárgykörben. Délvidéki S. Atilla írásait még csak részben ismerem, azonban hálás vagyok neki azért, amit a bunyevácokkal kapcsolatban ő is összegyűjtött, mert számomra segíti az eligazodást. Azzal együtt, hogy néhai Jóapám és testvérei nem hangoztatták bunyevác eredetüket.

Kérem Önt, tisztelt Schvarz névvel író, hogy ismerkedjen meg Muity Mijo Úrnak a bunyevácság nemzetiségként való elismertetéséért tett fáradozásaival, amelyet a kezdetétől megismerhet az Index fórum MijoBajaKlubja topikjaiban.

Én magam már nem vagyok benne érintett az említettek miatt, mégis tisztelettel és köszönettel adózom minden ilyen irányú történeti kutatás tényfeltárásai és összegzései iránt, amelyeknek Délvidéki S. Atilla is egyik szerzője. Azt még hadd tegyem hozzá, magam elfogadom, hogy egy-egy könyv nem tartalmazhat mindent egy helyen, egyetlen kötetben. Hozzá kell olvasnunk egyéb művekben, ami hozzáférhető.

Tudomásul veszem, hogy a Kárpát-medence szülöttjeként együtt kell élnünk identitásunk kettősségével, sőt "többedségével". A népkeveredések miatt származásunk bizonytalankodásának végeredménye a magyarságtudatunk, amit hűen kifejez a szállóigévé vált mondás: Magyarnak lenni büszke gyönyörűség.

Üdvözlettel:

Debreceniné Sz. Judit néne.

feladó: Vendégkönyv delvidekia.hu címzett: Délvidékia 2010. április 27. 12:58 tárgy bunyevac-horvat

Tisztelt Délvidéki S. Atilla!

Szeretném megkérdezni, hogy miként működik ez a bizonyos moderálás? Eddig még egy honlapon sem találkoztam hasonlóval, hogy hozzászólásom sorsát illetően bizonytalanságban hagy egy vendégkönyv. Ezért a korábbi hozzászólásomat szeretném kiegészíteni azzal, hogy e-mail címemre szíveskedjék válaszolni.

Üdvözlettel: Debreceniné Sz. Judit

Feladó Délvidéki Atilla dátum 2010. április 28. 15:07 tárgy Re: bunyevac-horvat

Tisztelt Debreceniné Sz. Judit!

Kérem szíves türelmét. Itt nálam éppen hatodik napja, hogy nem férek hozzá a világhálóhoz, egyrészt az elfoglaltságom miatt, utóbb pedig azért, mert a falumban tönkrement valami internet-központ és azt javították napokig.

A levele és a válaszom egyébként esetleg még további napokig vár majd az illetékes munkatársamra, akinek ugyancsak nem mindig jut ideje a levelekre. Nem moderálásról van tehát szó a jelen esetben (ilyenre itt nálam még nem is volt példa), hanem csak egy vontatott és körülményes kézivezérlésről...

A szíves elnézését kérem, hamarosan minden rendbe fog jönni.

Szíves üdvözlettel: Délvidéki S. Atilla

feladó: Vendégkönyv delvidekia.hu címzett: Délvidékia 2010. június 11 tárgy: bunyevác-horvát

Kedves Délvidéki S. Atilla!

Emlékezetem szerint először Mijo Baja klubja fórumán olvastam Önről és könyvéről több mindent, a nevéről is, még elég régen.

Napokban kézhez kapott könyvéről benyomásom az, hogy módszeres alapossága számomra elképesztő teljesítmény. Igazi hiánypótló munka. Az a meglepő újdonság benne, hogy minden egyes mondatában abszolút korrekt értelmezésre törekszik. Ezért együtt jelenik meg a tökéletes tárgyilagosság és a személyes észrevétel, a közérdekű egyéni hozzáállás, valamint a hivatkozott dokumentumokban rejlő háttérismeretek, ok-okozati összefüggések kimondása vagy sejtetése.

Laikusként magam beérném egyszerűbb, kevesebb szakmai utalást tartalmazó, felsorolás jellegű ismertetésekkel és vélemény nyilvánítással. Tudom, ez esetben már egy másik könyvről lenne szó. Csakhogy nem vagyok sem kutató, sem tudós, csak érdeklődő, családi gyökereit kereső nyug. rajzpedagógus, aki nem igényli minden árnyalatnyi különbség és értelmezhetőség magyarázatát.

Eddig még nem tudtam végig olvasni a könyvet, csak egy részét, a többit átlapoztam. Azt már most le tudom szűrni belőle, hogy bizonyító ereje lehengerlő. Jövőbeni feladatom lesz, hogy a könyvet alaposan áttanulmányozzam, a részleteknek, hivatkozásoknak, a gazdag ismeretanyagnak az összefüggéseit megértsem. Őszintén szólva, ez nem lesz könnyű ilyen komoly történelem kutatói szakmunka esetében egy nem hozzáértő számára.

Munkájáért fogadja elismerésemet, a jövőbeni folytatás, a könyvsorozat megjelentetése iránt is. Kívánok a megvalósításához kitartást, sok türelmet és még több energiát, no meg segítő munkatársakat!

Üdvözlettel: Debreceniné Sztárcsevich Judit