Bunyevácok
Baján (főleg az Alvégen és az egykor önálló településen, Bajaszentistvánon, bunyevác nevén Vancagán), a környező észak- bácskai falvakban (Vaskút, Gara, Bácsszentgyörgy, Csávoly, Felsőszentiván, Bácsbokod, Bácsborsód, Mátételke, Katymár) és az egykori szabadkai tanyahelyekből (szállásokból) önálló falvakká fejlődött Tompán, Kelebián és Csikérián ma is szép számmal élnek bunyevácok. A trianoni határ túloldalán Zombor, Szabadka és a környező települések lakói tartoznak ehhez a katolikus déli szláv néphez.
Ferences barátok vezetésével jöttek új hazájukba több mint 300 éve a török kiűzése után a hercegovinai Buna folyó környékéről. Bálint Sándor, a híres néprajztudós így ír a bunyevácokról és leghíresebb kegyhelyükről a Boldogasszony vendégségében című könyvében (Veritas Könyvkiadó, Budapest, 1944.):
Pallas Nagy Lexikona
j Magyar Lexikon
Rvai Nagy Lexikona
Rvai Kislexikona
A kápolnát a bajai franciskánusok gondozzák ma is. Ismeretes, hogy a bajai klastrom a régi Kapisztrán –rendtartományhoz tartozott és az északabbra vándorolt bunyevácok lélekgondozásának egyik főcentruma volt. Tudvalevő az is, hogy a bunyevácok a ferencesek patriarkális teokráciájában valami bensőséges, vallásszentesítette törzsi közösségben éltek. Barátok vezették őket Mózesként új hazájukba: Magyarországba. Ez a franciskánus hatás a bunyevác életalakításra ma már természetesen nem annyira egyetemes, de még mindig közvetlen és belsőséges.”
Népi kultúrájukat a sokszínűség jellemzi, mely a balkáni örökség alapján új, helyi elemekkel bővült. Lakásberendezésük sajátos színfoltjai a házilag szőtt gyapjúpokrócok, ágy- és asztalterítők. A maguk festette gyapjúból kötényeket és tarisznyákat is készítettek.
A bunyevác nők a divat helyi irányítói voltak, pénzt nem sajnálva drága selyemből varratták ünnepi ruháikat. Ez a népviselet már nem emlékeztetett az eredeti, saját szövésű balkánira, hanem a bácskai jólétnek köszönhetően a XVIII. század második felében alakult ki.
A
Révai lexikonban olvashatjuk :
„ a leányok pazar fényt űznek az öltözködésben. A finom, ezüstkapcsos mellényke által leszorított karcsú testüket a sok széles szoknya még jobban szembe tünteti.”
Népszokásaik jó része az óhazában töltött időkre nyúlik vissza. Lánykéréskor a legény pénzzel tűzdelt almát vitt választottjának, aki kendővel, maga készítette inggel viszonozta a jegyajándékot. A pénzzel tűzdelt alma a leányvásárokra és a lányos családnak juttatott magas értékű jegyajándékokra emlékeztet. Lakodalom idején a menyasszony kocsiját lovas férfi kísérők vették körül a nászmenetben, mely szokás a Balkánon gyakran előforduló nőrablás megakadályozásából alakult ki. A lakodalom egy héten át tartó mulatozás volt. A korabeli egyházi és világi hatóságok komoly erőfeszítéseket tettek, hogy három napra próbálják meg leszorítani egy-egy bunyevác menyegző idejét, nem sok sikerrel …
A már említett lexikonban a bunyevácokra jellemző jellemvonások között a nagy vallásosságon, a büszke magatartáson és a becsületességen kívül a nagy vendégszeretet is megemlítik, az utóbbival járó rendkívüli borivással, melyről különösen a bácskaiak különösen híresek.
1879-től rendezik meg a máig messze földön híres hagyománynak számító farsangi bálokat, a prélókat.
A bunyevácok házközösségben (zadruga) éltek. Ezekben nem volt ritka a 30-40 fő a családatya körül. A házakban patriarchális viszony uralkodott. Az öreg gazda felnőtt és nős fiaival közös háztartásban élt, osztatlan vagyonában, mint teljhatalmú pátriárka, aki fiai és unokái között az egyetlen parancsoló, gazda és bíró. A nagycsaládban minden rokonsági fokra speciális elnevezést, megszólítást használnak: CICO-nagybácsi (apa fivére), DIDA-nagyapa, NENA-nővér, TETA-nagynéni (az apa vagy az anya nőtestvére), TETAK-nagybácsi (az apa vagy az anya nőtestvérének a férje), TETKA-nagynéni, UJNA- nagynéni (az anya fivérének a felesége), UJO-nagybácsi (az anya fivére). (Forrás: dr. Mándics Mihály: A csávolyi bunyevácok)
