KÁDÁR ÉS TITÓ

Az 1941-es összeírás szerint Szabadkának 98.978 lakosa volt.
Most csak a legszámosabb nemzeteket soroljuk föl:

„Itt azután bizonyos gondot kell fordítanunk arra, hogy a föld megoszlása igazságos alapon történjék, ahhoz az elsősorban rászorult magyar családok és az arra érdemes magyar embereik jussanak, nehogy érvényesülési tér nyíljék az összeköttetés és spekulatív elemek számára, hogy a törvény és a magyar kormány őszinte és becsületes infencióiít kijátszva, a földet egyesek egyéni anyagi érdekeik kielégítésére használják ki. Tisztelettel kérem tehát a földmívelésügyi miniszter urat, hogy a Délvidéken rendelkezésre álló földeket elsősorban a Délvidék arra érdemes magyar és a magyar állameszméhez a megszállás idején is híven ragaszkodó, a nemzeti gondolat mellett kitartott, magyar habitust magukon viselő egyéneknek juttassa, akik erre magaviseletük, tetteik és érdemeik által rászolgáltak. (Helyeslés a jobboldalon. - Bodor Márton: Még nincs végrehajtva a földbirtokrendezés ott sem!)

A magyarság mellett itt elsősorban meg kell említenem a délvidéki bunyevácság szerepét, amelynek legnagyobb resze hűen kitartott a magyar állameszme és a szentistváni gondolat mellett, vállvetve küzdött a megszállás sokszor nehéz napjaiban a magyar testvérrel, mert a szerb belgrádi hegemónia csápjait elsősorban a bunyevácság felé nyújtotta ki. Eltökélt szándéka és politikai hitvallása volt a bunyevácság elszerbesítése, szüksége lévén bizonyos nemzetközi fórumok előtt majoritásának igazolására az úgynevezett Vajdaság területén.

A bunyevácság közismerten értelmes, józan, rendszerető, a hagyományokhoz ragaszkodó, törvénytisztelő, konzervatív elem. Hiteles történelmi adatok alapján 1686-87-ben mintegy 150.000-en jöttek a Délvidékre, Bácskába ferencrendi szerzetesek, mint lelki vezetőik irányítása mellett. Azóta azt a déli vidéket, ahol letelepedtek, szorgalmukkal, igyekezetükkel, a magyar nemzet iránti ragaszkodásukkal és szeretetükkel, hazafias viselkedésükkel - különösen a török időkben lefolyt harcokban a magyarsággal vállvetve küzdve - védték és megóvták a déli határokat a török félhold, valamint Bizánc idegen szelleme ellen.

Hogy mennyire teljesítették ezek a Délvidékre költözött bunyevácok hazafias kötelezettségüket, azt Lamberg írásaiból tudjuk. Lamberg 1701-ben említést tesz a bunyevácokról, kiemeli a török háborúban tett rendkívül nagy szolgálataikat, majd hangoztatja a Szeged és a Duna közti területek felszabadítása, a rabságtól való megmentése terén szerzett érdemeiket, 1702-ben pedig a következőket jelenti (olvassa): >>Azok a szabadkaiak és zomboriak hagyassanak meg a nekik járadékul jutott birtokukban, mint végzett szolgálataik elismerése és érdeme fejében, amit ezen területek elfoglalása körül szereztek.<< A bunyevácság így tulajdonképpen Lamberg jelentésében említett birtokokat vitézi tetteinek elismeréseül, katonai szolgálatainak jutalmául kapta, ami ténylegesen igazolja a bunyevácoknak a magyar állameszméhez való hű ragaszkodását.

A bunyevácság tehát kivette a részét a török elleni küzdelemből mindjárt a hazában való letelepülés után. Különösen bizonyítékát adta a magyar államhoz való hűségének 1848-ban, amikor a felkelő szerb sereg a Vajdaság megalakítását célzó törekvéseiben felhívta a bunyevácságot, küzdje ki vele karöltve a Vajdaság felállítását. A bunyevácság nem hallgatott a felkelő szerbek hívó szavára, hanem csatlakozott az 1848/49-ben a hazáért hősiesen küzdő magyar honvédhadsereghez. Magából Zomborból 800 fiatal bunyevác férfi Zsuelics ügyvéd vezetése alatt átment Szabadkára és csatlakozott az ottani honvédhadsereghez, (Éljenzés a jobboldalon.) hogy ezzel is kifejezésre juttassa odaadó ragaszkodását és hűségét. A magyar testvér mellé állt, ezzel fejezte ki háláját a magyar testvérrel szemben, mert hazát adott neki, megbecsülte, testvérévé, legőszintébb, legbensőbb és legodaadóbb barátjává fogadta, (vitéz Lipcsey Márton: Meg van oldva a nemzetiségi kérdés!)

Amikor a Bácska szerb impérium alá került, leginkább a bunyevácság érezte annak nyomasztó hatását, mert hiszen a bunyevácság már 602-ben, tehát 13 századdal ezelőtt felvette a keresztény vallást, úgyhogy a nyugati kultúra részese volt, éppen ezért idegen volt neki mindaz, amit a szerb megszállás idején erkölcsben, tisztességben, szellemben és az életről alkotott felfogásban látott. Semmikép sem tudott megbarátkozni az ottani felfogással, bizánci mentalitással, lényegesen más volt a lelki alkata és a szellemi felvevő képessége. Minél tovább élt ott, annál nagyobb lett a közte és a Belgrád közötti ellentét és annál inkább érezte azt az ürt, amely onnan eszmeileg és lelkileg elválasztotta.

A közel három évszázados közös élet és múlt, lelkileg és érzelmileg annyira egybeforrasztotta az ugyanazon a területen élő magyarsággal, - szokásaik azonos jellegűek, az életről alkotott véleményük teljesen egyező, ugyanolyan lelkivilágban éltek - hogy szinte nem lehetett határvonalat húzni, hol végződik a magyarság és hol kezdődik a bunyevácság, ami viszont bizonysága annak, hogy a mindkét nép lelkében gyökerező kapcsolatok soha és senki által ki nem törölhetők, sőt azok az idők folyamán mélyülni és erősödni fognak, mert a sorsközösség azonossága és az egymásrautaltság ténye életszükségletté vált, amelynek ápolása a szentistváni gondolat jegyében és szellemében mindnyájunknak nemzeti és hazafias kötelessége.”

„A bosszúhadjáratot véghezvivő fegyveres erők a központi hatalom irányítása alatt álló reguláris csapatok voltak. Tito 1944. október 17-én kiadott egy rendeletet Versecen, amelyben elrendelte, hogy a legszigorúbb katonai közigazgatást vezessék be a Bánátban és az ország bácskai és drávaszögi részén. Főparancsnoknak Ivan Rukavina tábornokot nevezte ki, aki csak és kizárólag neki tartozott felelőséggel. A titói rendelet azt is tartalmazta, hogy a polgári hatóságok is alá vannak rendelve a katonai közigazgatásnak, és mindenben kötelesek engedelmeskedni a központi hatalom utasításainak. Akik nem csatlakoztak a Tito-féle hadsereghez, azokat ugyanúgy irtották, mint például a németeket és a magyarokat. Olyan szigorú fegyelmet rendelt el Tito, hogy –kis túlzással- egy katona az út másik oldalára sem mehetett át engedély nélkül. Vagyis közvetett bizonyítékok alapján kijelenthetjük, hogy a délvidéki vérengzés nemcsak hogy Tito tudtával, hanem kifejezetten az ő utasítására és rendkívül szigorúan szabályozott körülmények között zajlott le.” (Ivan Rukavina tábornok korábban egy horvát partizánegység parancsnoka volt.)

Részlet Matuska Márton délvidéki újságíró Farkas Adrienne-nek a Magyar Nemzet Magazinnak 2010. október 16-i számában megjelent interjújából.

Tito hatalomra jutása után talán nem meglepetés, hogy a bunyevácok erőszakos asszimilációja minden addigi határt átlépett.

Szabadkán a második világháború 1944. október 10-én fejeződött be. Az 1944. november 6-ai népgyűlésen Maszlarics Bozsidár tábornok a JKP KB nevében a következő határozatot jelentette be:

... "A bunyevácok a jövőben horvátnak tekintendők, állásba pedig mindenki a nemzetiségi kulcs alapján kerülhet"...

Ugyanezt megismételte aznap a délutáni órákban, Zomborban is. Szabadka és Zombor volt Észak-Bácska két bunyevácok lakta területi egységének a székhelye.

1945. május 14-én a következő rendeletet adták ki a horvát Titó népírtó kommunistái:

Kádár megtorlásban játszott szerepe ismert, több száz magyart gyilkolt meg, több százezer menekülni kényszerült hazájából. Titoval jó kapcsolatot ápolt, feleségeiknek közös varrónőjük (www.szocialistadivat.hu/hu_kiallitas_rotschild.htm) volt, találkozóik „elvtársi, baráti légkörben zajlottak” (index.hu/belföld/tegnapiujsag/2008/07/09/1973_tito_megautoztatja_kadart/). Mivel a kommunista tömeggyilkosok közötti szolidaritás nem ismert határokat, Kádár partner volt a jugoszláv mintához igazodva a bunyevácok asszimilálásában, akik a jugoszláviai népszámlálásokon nem vallhatták meg nemzetiségüket. Az 1960-as magyarországi népszámláláson (az 1949-essel ellentétben) már nem volt „bunyevác” kategória, csak „egyéb délszláv”. 1980-ban viszont ez a lehetőség is elúszott, maradt a szerb, horvát, szlovén kategória.

Bár Tito halála után Jugoszláviában az 1991-es népszámláláson ismét engedélyezték a bunyevác kategóriát, bár a horvátosítás tovább zajlott, csak más eszközökkel. Azok a bunyevácok, akik horvátnak vallották magukat, horvát útlevelet és állampolgárságot kaphattak. Ezzel egyrészt el tudták kerülni, hogy behívják őket a katonának (golyófogónak egy-egy balkáni háborúba), másrészt Európa nagy részébe vízum nélkül utazhattak útlevelükkel. Mivel időközben rendeződtek a háborús konfliktusok és minden szerb állampolgár immár vízum nélkül utazhat az Európai Unióba, a horvát állampolgársággal járó előnyök napjainkra eltűntek. 2010 június 6-án tartott Nemzetiségi Tanács választásokon a délvidéki horvátok a magyarokkal és a bunyevácokkal ellentétben nem tudták összegyűjteni a szükséges számú aláírásokat a választói névjegyzékbe, így nem tudtak közvetlenül listákra szavazni a választásokon.

Magyarországon is tovább folyt az asszimiláció. 1993-ban a kisebbségi törvény megalkotása előtt egy hónappal a katymári Neven Bunyevác Kulturális Egyesület nevében Dujmov Mátyás és Tumbász Rajkó tiltakozott az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságánál a nemzetiség felsorolásának elmaradása miatt. A „Kalasnyikov-korszakát” élő magyar kormány természetesen nem reagált a kérésre, a horvátok melletti elkötelezettségüket így is demonstrálva.

Tabajdi Csaba, aki a közelgő parlamenti választásokra mint az MSZP jelöltje készült, 1994. január 4-én írt egy bíztató levelet (vip.bunjevac.hu/Tabajdi/Csaba/19940104.htm) , amelyben „hírnevét és aláírását” adta az ügyhöz. Itt érdemes megjegyezni, hogy Tabajdi az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságában dolgozott, sőt tagja volt a kisebbségi törvénytervezet elkészítésével foglalkozó albizottságnak. Mint a választókörzetben indulni szándékozó ellenzéki képviselő nem vállalt túl nagy kockázatot, amikor bíztatóan írt a bunyevácoknak . Azt sem hallgathatjuk el, hogy bár megnyerte a körzet mandátumát és a másik két, bunyevácok lakta választókerületben is MSZP-s párttársai nyertek, kormányra kerülve nem sikerült előrelépést elérnie az ügyben.