Et­no­biz­nisz

El­gon­dol­kod­ta­tó , hogy a ha­zánk­ban vi­rág­zó, min­den mér­ték­adó fó­ru­mon el­is­mert et­no­biz­nisz mel­lett a ki­sebb­sé­gek fo­lya­ma­tos asszi­mi­lá­ci­ó­ja zaj­lik. Kál­lai Er­nő, a ki­sebb­sé­gi om­buds­man je­len­té­se a 2006-os ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tá­sok­ról le­súj­tó. (http://nemzetisegek.hu/­dokumentumok/­ombudsman­vizsgalati_jelentes.pdf )
Miskolcon, Pécsett, Székesfehérvárott, valamint a főváros VI., a X., XV., és a XVII. kerületében 9 kisebbségi önkormányzati választást tartottak. A II., III., V., VII., VIII., IX., és XIII. kerületben 10 kisebbség képviseletére jött létre önkormányzat. Szegeden, továbbá a XIV., a XVI., és a XVIII. Kerületben 11 kisebbségi önkormányzat alakult. A IV. és a XI. kerületben pedig a 13 kisebbség közül csak a szlovének nem hoztak létre önkormányzatot.
Budapesten öt képviselőjelölt fejenként kilenc-tíz családtagjával, szomszédjával, munkatársával vagy ismerősével aláíratja az adott nemzetiséghez tartozást igazoló papírt, amit leadnak az önkormányzatnál. Ennek valóságtartalmát, az illető származását, nyelvi ismereteit vagy az adott nemzetiséghez való egyéb kötődését senki sem vizsgálja. Máris kész a kerületi, 40-50 fős kisebbségi közösség. Már csak azt kell megoldani, hogy mind az négy képviselőjelölt vigyen el 4-5 szavazót is a delikvensek közül a választás napján, 20-25 szavazó által megválasztott kisebbségi önkormányzat már komoly legitimációval rendelkezik. Innentől kezdve jár az állami apanázs, amit a kerületi önkormányzat néhány millióval megtold évente. Ezt a pénzt el lehet osztani öt felé és ha figyelembe vesszük, hogy a nevek alapján nemegyszer két-három család fog össze, családonként számolva már szép summa. Van olyan kisebbségi önkormányzat, amely az így szerzet állami és önkormányzati támogatást BKV-bérletre,üzemanyagra, mobiltelefon-kártyára és tiszteletdíjra költik, miközben a nemzetiségi kulturális programokon egyáltalán nem vesznek részt, a hagyományok ápolása eszükbe se jut. Van olyan kerületi kisebbségi önkormányzat is , aki a kerülettől kapott támogatást szinte hiánytalanul továbbküldi az országos önkormányzatnak, és akad olyan is, aki évek óta gyűjtögeti a milliókat.

Néhány adat egy budapesti átlagos lakosságszámú kerületből :

Meg kell jegyezni, hogy a választáson részt vettek száma és a kisebbségi önkormányzatok által végzett értékelhető tevékenység között nincs kapcsolat.

Nemcsak egy kerületre jellemző az alacsony szavazási részvétellel megalakuló kisebbségi önkormányzat. Néhány példa a 2006-os választásra a horvát kisebbségnél budapesti kerületekben és nagyvárosokban :

2010-ben sem változott a helyzet alapvetően. Idén valószínűleg a miskolci horvátok vitték a prímet, ők öt szavazóval választották meg az önkormányzatukat, ami gyakorlatilag valószínűleg azt jelentette, hogy a négy képviselőn kívül 1, azaz egy fő ment el leadni a voksát. (Ha mondjuk kocsival mentek, akkor behívták szavazni a sofört is.)
A belvárosi horvátok a több milliós állami és a vélhetően szintén búsás önkormányzati támogatásért 11-en, a VII. kerületiek 12-en mentek el. Hozzájuk képest valóságos tömeg mozdult meg a II.kerületben, ahol a képviselők nevei alapján vélelmezhetően két család áll a 16 főt eredményező sikeres mozgósítás hátterében ( X.Y. és ifj. X.Y. valamint Z. Bea és Z. Lászlóné).
Természetesen a többi nemzetiség se szeretett volna lemaradni 2010-ben sem. A VII. kerületben például 19 lengyel, 17 görög, 16 örmény és 13 szerb vett részt a kisebbségi választáson.

Javaslataink a következők :

• Mind az állami, mind az önkormányzati támogatások odaítélésénél vegyék figyelembe, hogy a nemzetiség az adott településen tömbben vagy szórványban él. Nem lehet egy kalap alá venni azokat a településeket, ahol évszázadok óta élnek az adott kisebbséghez tartozók azokkal, ahová csak az elmúlt évtizedek óta költöztek be és létszámukat feltöltik „szimpatizánsokkal”.
  A falvakban és kisvárosokban inkább az előbbire, a budapesti kerületekben és a nagyvárosokban inkább az utóbbira van példa.
• Amennyiben tényleg cél az etnobiznisz megszüntetése és az asszimiláció megállítása, a civil szervezetek támogatásához hasonlóan a teljesítmény arányos támogatásra kell áttérni, a tevékenységek (nyelvtanfolyamok, tánccsoportok és énekkarok működése,tánctanítás, stb.) , programok (nemzetiségi bálok, találkozók, stb.) és kiadványok (zenei cd-k, szótárok, néprajzi könyvek, kalendáriumok, újságok, stb.) elősegítésére. A működési kiadásokat és a személyi juttatásokat minimalizálni kell.
• Meg kell találni annak a módját, hogy az adott nemzetiséghez való kötődést az önkéntes bemondáson kívül bárki szabadon igazolhassa (nyelvtudás, néprajzi és történelmi ismeretek meglétének bizonyítása). Ezek ápolása és továbbörökítésére az adott közösség többlettámogatást kaphat az etnobizniszben utazók rovására.
• Érdemes különbséget tenni az anyaország hivatalos modern államnyelvét hazánkban ápoló és oktató nemzetiségek és azon, anyaországgal nem rendelkező, történelmi nemzetiségek támogatása között, akik szintén szeretnék megőrizni, urambocsá újratanulni nyelvüket.
• Átgondolandó, hogy több mint százezer lakossal rendelkező kerületek és városok esetében ugyanúgy 30 fő kell egy kisebbségi önkormányzat megalakításához, mint egy párszázfős faluban. Felvetődik az a kérdés, hogy ha van körjegyzőség több település részére, miért nem alakíthatnak több egymás melletti település vagy kerület lakói közös kisebbségi önkormányzatot. (Ebben az esetben talán nem kellene vattaembereket alkalmazni.)

Az Echo TV-ben az etnobizniszről 2010.12.11